Felnőni csak úgy lehet, ha lenyeled a békát!

intézményesülés

paradigmaváltás

Változásmenedzser

A kérdés csak annyi, hogy mekkora az a béka!

Pont elég régóta figyelek vállalkozókat és vállalkozásokat ahhoz, hogy levonjak egy nagy tanulságot.

A tartósan sikeres és érett cégek tulajdonosai mind már legalább egyszer vállalkozói létük során lenyeltek egy bizonyos békát. Egy többnyire rossz ízű, a szervezetet nagyon megterhelő, hihetetlenül nehezen emészthető és fajtájától függően akár a vállalkozásra, vagy a vállalkozóra is igen veszélyes egyedet.

Béka – by Elisa Stone – unsplash

Nézzük kicsit messzebbről a helyzetet. Amikor egy vállalkozó eljut odáig, hogy céget alapít, akkor kezdetben vállalnia kell, hogy minden feladat, folyamat, funkció (a 3F) ami a vállalkozásban van, rá testálódik. Ezt a helyzetet mindenki ismeri. Az is, aki nem vállalkozik, de kívülről látott már az újszülött céggel zsonglőrködő tulajdonost. 

Ahogy múlnak a hetek, hónapok, akár évek, hősünk egyre magabiztosabban vezeti cégét, építi szervezetét. A piacon ismerik, kezd a vállalkozás szépen, fenntarthatóan profitábilis irányba fordulni, sorra veszi fel a munkatársakat. Úgy érzi, hogy megérkezett. Ezzel a jó érzéssel hagyja maga mögött a cégét kollégástul, termékestül, mindenestül és indul új kihívások, piacok, potenciálok, feladatok felé. Abban a tudatban él, hogy a hátország, a vállalkozás – amit ügyesen felépített – mindig ott fog nagy hatékonysággal zakatolni, ahol hagyta.

Hiszen mindenki tudja, érti mi a feladata, hiszen megvette a legjobb adminisztrációs rendszert és definiálta a csapatával a folyamatokat, hiszen a rendszerek működnek.

Mit néz be a tulaj?

Mi az amit mégis benéz ilyenkor a tulajdonos? Azt, hogy amit eddig szeretettel dédelgetett ebben a formájában még nem egy érett szervezet, nem egy felnőttkorú cég, amit csak úgy ott lehet hagyni és max. a nagy sátoros ünnepeken, vagy az esetleges krízisek alkalmával illik meglátogatni. Amit így otthagy, az egy nagyon szép, fejlett, és folyamatosan fejlődő, de nem önálló szervezet. Nem vállalat. Nem intézmény.

Mégis, hogyan lesz önálló, az alapítónak teret biztosító egy szervezet? Hogyan lesz esélye felnőni?

Eljön az az időszak, amikor az alapító-tulajdonosnak egyre több dolga lesz, hiszen a cége rengeteg elfoglaltsággal jár már. Ilyenkor el kell döntse a „szülő”, hogy:

A. a nagy és okos gyereke mellé felvigyázó(ka)t alkalmaz amíg ő a távoli horizonton küzd a konkurenciával, meg a piacszerzésért, és talál ki fantasztikusabbnál-fantasztikusabb újdonságokat;

B. vagy elküld maga helyett valaki mást a jövőbeni célok elérésének érdekében innovatívan dolgozni, és ő meg boldogan menedzseli a vállalkozásának dolgait és szöszmötöl a végrehajtáson, meg az operatív vezetésen;

Ezzel az utóbbi (B.) képpel mindösszesen az a bibi, hogy a vállalkozó azért lett vállalkozó (hacsak nem kényszerből vágott bele), mert ötletei, víziói, innovatív elképzelései vannak, és viszket mindene attól a tudattól, hogy hosszabb időre „megrekedjen” akár csak a saját cégének menedzselése miatt is.

Tehát nagy bizonyossággal leszögezhetem, hogy a vállalkozó azt szeretné igazán, ha az operatív cégvezetést – a nagy gyerek minden napos felvigyázását – megoldaná valaki más!

Utálod te is! Ideje bevallani!

Sok száz órát beszélgettem vállalkozókkal az elmúlt években. Nem volt egy sem, aki a vállalkozói funkciót feladta volna egy jó kis menedzselésért (admin funkcióért). 

A rossz hírem az – amit elméleti és gyakorlati síkon is lehet bizonyítani – hogy csak úgy válhat erős, érett, sikeres, menő szervezetté egy cég, ha az intézményesül, és az előbb említett hatalmi ágak elválnak egymástól. Ha lesz a cégnek egymástól jól megkülönböztethető, közös konszenzuson alapuló vállalkozói funkciója és menedzseri (admin) funkciója is. 

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha már profitot termelő, remek munkatársakkal működő szervezetet vezetsz, akkor itt az idő – sőt már talán kicsit el is késtél – ügyvezetőt találni a céged élére és egy remek menedzsmentet adni mellé. Itt az idő elfogadni, hogy a gyerek felnőtt és önálló életre kész. Hogy a cég pénze nem a te pénzed és az összes szabály, amit vígan meghoztál az elmúlt években, rád is érvényesek. Amit meg nem hoztál meg, azt pedig el kell fogadd, hogyha szükséges, meghoznak helyetted, vagy veled. Hogy ettől kezdve az üzleti tervet nem egyedül találod ki és prezentálod a többieknek, hanem együtt fogtok ráugrani, stb.

Látod már a békát? – by Martin Vysoudil – unsplash

Konszenzus, közös érdekek, hatalom megosztás, belátó tulaj. Látod már a békát? Ott van az! Persze a legtöbben már csak akkor veszik észre hogy ott ül az irodában, amikor a hatalmas kétéltű jószág elállja a vállalkozás útját. Ilyenkor már nem is olyan könnyű lenyelni. Amíg pici! Addig kell cselekedni! Sőt, ha sajnálod a békát, akkor nem is kell, hogy legyen!

Nem kell minden esetben békát nyelni!

Tehát! Tudatos vállalkozásvezetést feltételezve, a tulajdonosnak fel kell időben készülnie – de legalábbis tudnia kell arról, hogy – előbb-utóbb a hatalom 2 funkciója közül az egyiket kell válassza és képviselje tovább a cég érdekében. Hogy a vezetést decentralizálnia kell, majd megosztania szintén a cég érdekében. El kell viselje, hogy az évekig dédelgetett szervezetet más is dédelgeti majd, és ráadásul az a másik is jogokkal fog rendelkezni a vállalkozással kapcsolatban. Ha erről tud az alapító, akkor előfordulhat – nagyon ideális esetben – hogy nem kell békát enni.

Nekem ez annyira tetszene! 

Ma Magyarországon a legtöbb – egyébként sikeres – kis- és közép vállalkozás és vállalkozó ezzel a szerencsétlen békával küzd! Rendszereket, folyamatokat, terveket, stratégiákat még úgy ahogy felállítanak, de a jövőjük zálogát, a paradigmaváltást nem végzik el.

Ha félsz a békától, keress engem! Én tudom hogyan kell elijeszteni, vagy ha már beköltözött, akkor humánusan hogyan lehet kirakni a vállalkozásodból. Mert az nem lehet, hogy egy ilyen helyzet válasszon el téged és a cégedet az érett és biztonságos állapottól egy válságos időszak előtt!

Lehet hogy nem ismersz még, de ezután a cikk után érdekel téged az, ahogy a válságról gondolkodom?Van az Instagram oldalamon egy 56 perces felvétel, nézd meg! – innen megnyitható.

Ha ezek után az is érdekel mit tudnék a te vállalkozásoddal kezdeni, akkor jelentkezz 30 perces ingyenes orientációs beszélgetésemre! Kiderül gyorsan, tudunk-e együttműködni!

ZOUD

Van az a helyzet, amikor kerülünk témákat. Biztosan tudod miről beszélek! Két vagy több ember elkezd beszélgetni. Bármiről. Egyszercsak megfagy…

Tovább olvasok

challenging coaching

coaching módszerek

kihívás

ZOUD