Van az a helyzet, amikor kerülünk témákat. Biztosan tudod miről beszélek! Két vagy több ember elkezd beszélgetni. Bármiről. Egyszercsak megfagy a levegő. Bekapcsol az elme: menekülés. Aztán az egyik, vagy akár többen is elkenik, elütik az elkezdett diskurzus élét. Mert valamiért jobb ha ARRÓL nem beszélünk.
Egyik kedvenc módszertanom a challenging coaching. Kihívás fókuszú módszer, jó kiegészítő a klasszikus coaching alaphoz és kitűnően alkalmazható business területen. Van több sajátos megoldása, modellje, fogalma ennek a módszernek, az egyik kedvencem a ZOUD!
ZOUD – zone of uncomfortable debate – azaz: kényelmetlen, nem komfortos beszélgetések zónája. Blakey és Day, a challenging coaching kifejlesztői szerint, ha van olyan téma, amit érdemes feszegetni és érdemes a résztvevőknek energiát befektetni ahhoz, hogy kiemelkedő teljesítményt érhessenek el együtt, akkor be kell lépjenek a ZOUD területére és aránylag tartósan ott is kell maradni, mert különben nem születik megoldás.
Csak képzeljünk el egy kellemes meetinget, ahol eleinte kedélyesen beszélgetnek a résztvevők. Nincs feszültség, van közös téma. Aztán jön egy pont, amikor döntést kell hozni, vagy egy problémát megvitatni. Ilyenkor a résztvevők belépnek a ZOUD-ba. Feszültség indukálódik, a hangnem is megváltozhat. Ha nézeteltérés is van a csoporton belül, akkor tovább nő a feszültség és nyomás alá kerül a csoport. Kényelmetlenné válik a szituáció és sok esetben ösztönösen, vagy sokszor vezetői kényszerre visszafordulnak a kellemes kommunikációs zóna felé. Csökken a feszültség, nincs nyomás. A probléma meg ott maradt ahol volt. Voltál már ilyen szituációban?
Most jöhetnek akkor az állatok, esetünkben az elefántok! A problémákat, feladatokat, kihívásokat úgy tároljuk az irodánkban, a nappalinkban, mintha egy-egy nagy elefántot neveltünk volna fel a helyiségekben az évek alatt. Az elefántok nagy helyet foglalnak ugyan, kicsit büdösek is ott a szoba közepén, sok velük a munka, de inkább nem idegesítjük fel őket, mert jobb a békesség, nehogy lelökjék a kínai vázát, vagy a méregdrága laptopot! Ügyesen kikerüljük őket, nem teszünk rájuk megjegyzést, nehogy megsértsük őket, szépen együtt élünk velük, próbálunk kreatívan nem tudomást venni létezésükről. Pedig rengeteg energiát fordítunk a hatalmas ormányosokra! Tápláljuk őket, majd kézenfekvő, hogy ebből kifolyólag a trágyát is időnként eltakarítjuk alóluk. Vagy nem takarítjuk és akkor azt is kerülgetjük már, az elefántok meg csak növekszenek.
Egy coach feladata lehet, hogy ügyfelét, vagy csoportját időről-időre bevezesse a ZOUD-ba és kisebb pihenőkkel, de ott tartsa őt, vagy őket addig, amíg szisztematikusan el nem talicskálódik a trágya és az elefántok vissza nem kerülnek a természetes élőhelyükre, tehát amíg a téma, vagy elakadás megmozgatásra, vagy megoldásra nem kerül. A coach-nak éreznie kell egy ilyen típusú beszélgetés alatt ha a feszültség az ügyfélhez viszonyítva túl magas és ilyenkor egy időre vissza kell lépjen a támogató coachingkészségeihez, hogy helyreállíthassa az egyensúlyt és mehessen tovább a folyamat.
Mi az, amiről nem szívesen beszélsz? Kivel kellene, hogy beszélgess? Volt már olyan szituációban részed amikor ZOUD-ba kerültél? Kiléptél? Más lépett ki? Bent tudtál maradni? Tényleg olyan nagyon kellemetlen a ZOUD-ban lenni? Neked vannak elefántjaid?